Az Iszlám kiváló tulajdonságai közé tartoznak továbbá azok a dolgok, amiket az ünnepekkel kapcsolatban elrendelt.

Anasztól maradt fenn, miszerint ő mondta: Allah küldötte – Allah áldja meg – megérkezett Medinába s ott úgy találta, hogy az Anszár két napon keresztül játszik, két meghatározott napon.

Mi ez a két nap? – kérdezte.

Így feleltek neki: két olyan nap, amelyikben a Tudatlanság korában játszani, szórakozni szoktunk.

„Allah ezt jobbra cserélte nektek mint az a két nap, az áldozat napja és a Böjtölés ünnepe.” – felelte. Abu Dawud jegyezte le.

Az ünnep az Iszlámban nem csupán a szórakozás és kikapcsolódás eszköze, nem az öröm és a vágyak kielégítésének pillanata.

Sokkal inkább a Magasztos Allah iránti hála megnyilvánulása, s a mindent átfogó kegy iránti hála jele, a szereteté, együttérzésé.

A muzulmánok a Böjtölés ünnepét (id al-fitr) a Magasztos Allah iránti hála jeleként ünneplik, hiszen Ő az, aki megsegítette őket a böjt kötelességének teljesítésében, s így ők állhatatosan és Allah jutalmában reménykedve teljesíthették azt. Elégedettséggel eltelve és lelkükben megnyugodva. Sok szegény testvérükün segítve elhárítva róluk az élet bizonyos nehézségeit, s ezért nekik a Magasztos Allahtól hatalmas jutalom jár.

Az ünnep így a muzulmánoknál az öröm pillanata ezért az isteni segítségért, amikor is az egyik ember a másikhoz fordul, üdvözlik egymást, a szeretet a boldogság szavait mondják egymásnak, azt követően, hogy engedelmeskedtek a Magasztos Allahnak, s hittel eltelve töltötték el a böjtöt, s az iránta való alázattal viselkedtek.

A Magasztos Allah az Ő túláradó kegyelme révén megszabott nekik időpontokat amelyekben megpihenhetnek a fáradalmaktól, nehézségektől, s élvezhetik az öröm és boldogság perceit. S az evés és ivás szabadságát adta meg nekik azután, hogy egy teljes hónap idejére szigorú megkötésekkel fordult feléjük, a Ramadan havi böjt alatt.

Az ember nem örvendezhet az ünnepnek, ha nem tudja, hogy az élete nem vágyainak birodalma, s nem a hajlamainak megfelelően kell azt értelmezni, hanem az a jó és a kegyes cselekedetek szolgálatában kell, hogy álljon, a másik ember iránti szeretetnek kell vezetnie, s mindig az egyenes úton kell haladnia, s a Bölcs Törvénynek megfelelően, amit Allah rendelt el az Ő szolgái számára, s azt világító lámpássá tette a számukra.

S mint vallás ezzel elégedett velük szemben, ezt rendelte számukra döntőbíróul, s nem hagyta, hogy ők maguk ítélkezzenek maguk között olyan törvénykezéssel, amit ők találtak ki, vagy hajlamaik révén, amiket követtek. A Magasztos Allah kötelezővé tette Maga számára a könyörületet az Ő szolgáival szemben, s bölcsességet helyezett a számukra az ünnepeikre.

Ami nem más mint a szíveket a szeretet talaján gyűjti össze, egyesíti őket a kegyesség és az istenfélelemben, amely gyógyítja a lelkek gyűlöletét és annak betegségeit. Eppé teszi a keblek haragvását és gyűlölködését, megtisztítja az irigykedéstől, túlemeli az evilági élet díszein ékein s tiszta, odaadó lélekké magasztosítja, amely mentes a gőgtől és az öntelt büszkeségtől, amelyben nincs hiúságnak nyoma sem.

Megtanította őket, hogy meghatározott napokon örvendezzenek, bizonyos időszakokban, s hogy örömük az Allah iránti engedelmesség megnyilvánulása legyen, s a szolgákkal szembeni kegyesség. A Böjtölés ünnepe a muzulmánok boldogsága, öröme, lelkesedése azért a kegyelemért, amivel Allah látta el őket Ramadan hónapjának böjtjével, s annak teljesítésének kötelességével, s szokásainak újraélesztésével, s a kegyesség terjesztésével annak folyamán.

S annak, kinek elhatározása igaz a böjtben, jutalma biztos, joga van arra, hogy örvendezzen az ünnepnek, s hogy böjtölő, éjjel virrasztó, ájtatos és kegyes testvérei vele együtt örvendezzenek.

A Magasztos Allah a „szadaqatu-l-fitr”-t ajánlja (a Ramadan hónap végén esedékes adakozás) az Ő hívő szolgáinak, hogy ez könnyebbülést jelentsen a szükséget látó testvéreiknek, s ne maradjon a hívők között senki, aki reményvesztett, megfosztott legyen.

Az áldozat Ünnepe (a Zarándoklat végén), ami Arafat reggelén van, midőn a muzulmánok teljesítik a rituális előírásokat és elvégezték az ősi Ház körüli körjáratot, s miután elvégezték ezt a kötelességet, eljött számukra az idő, hogy megünnepeljék ünnepüket, s imájukban összegyűljenek, Allahot magasztalva, hálás szívvel fordulva feléje.

Allah tehát elrendelte a muzulmánok számára, hogy ezen ünnepükön áldozatot mutassanak be, hogy ez is az Allah iránti hála egyik megjelenési formája legyen, s szegények iránti szeretet jele, Allah szolgái között. Ezen kegyes értelmekkel ragyog fel a muzulmánok ünnepeinek sora. Umar bin Abdulaziz látta egyik fiút, egy ünnepnapon, amint rajta egy viseltes, foltos ruha van, s sírni kezdett. A fia így szólt: mi fakasztott sírásra, Ó Igazhívők Ura?

Ó fiacskám – mondta – félek, hogy összetörik a szíved ezen a napon, ha meglátnak a fiatalok ebben a viseltes ruhában.

Mondta: Ó Igazhívők Ura! Annak törik össze a szíve, akit Allah megfoszt az Ő elégedettségétől és szembefordul és engedetlen az anyjával és az apjával, én azt kívánom, hogy a Magasztos Allah azzal legyen elégedett velem, hogy te elégedett vagy velem. Umar örömében, ezt a választ hallva sírt, magához szorította és megcsókolta a homlokét, fohászkodott érte, s ő utána a legájtatosabb ember volt.

Egy ünnepnapon egy férfi ment be az Igazhívők Urához, Ali bin Abi Talib-hoz és látta amint éppen egy darab száraz kenyeret vesz fel.

Így szólt: Ó Igazhívők Ura! Ma ünnep van és száraz kenyér?

Ali azt mondta: Ma ünnep van annak, akinek tegnap elfogadtatott a böjtje és az éjjeli virrasztása, ma nekünk ünnep van és holnap nekünk ünnep van, s minden olyan nap, amelyen nem fordulunk szembe Allahhal az nekünk ünnep.

Az ünnep tehát az Iszlám Allah szolgálata, s hálaadás Allah – nak, s kegyesség és jóravalóság, helyes cselekedet, reménykedés, könyörület és bűnbocsánat: „Allah túláradó kegyelmében és könyörületében, ennek okán örvendezzenek! Ez jobb annál, mint az, amit összegyűjtenek.” (Korán 10:58)